Tisztelt Pályázóink!

 

Tisztelettel értesítjük Önöket, hogy akik még nem kapták meg az oklevelet és a díjat, nekik legkésőbb

2017. május 20-ig postázzuk a jó munkához járó elismerést.

 


         II. SAJÁTOSAN NAGYSZERŰ országos pályázat

Kedves Olvasóink! Kedves Pályázóink!

 

A 2015.évben meghirdetett - s hiánypótló- SAJÁTOSAN NAGYSZERŰ című pályázatunk hatalmas sikert ért el. Köszönjük ismételten mindazok segítségét, részvételét, akik a pályázat megosztásával, hirdetésével és aktív közreműködéssel hozzájárultak a pályázat országos sikeréhez.

Sokan kerestek meg minket azzal, hogy remélik, idén is lesz pályázat a sajátos nevelési igényű tanulóknak.

Nos, úgy döntöttünk, hogy a kezdeményezést folytatjuk, s idén is meghirdetjük e formabontó, hiánypótló pályázatunkat az SNI - tanulókkal foglalkozó intézményeknek.

A feltételek azonban változnak a tavalyihoz képest.

Pályázat címe: II. Sajátosan nagyszerű országos tehetségkereső és tehetségazonosító pályázat

Pályázatunk célja: SNI-tanulók tehetséggondozása, tehetségazonosítása, önálló munkára nevelése, versenyszellem fejlesztése, önbizalom erősítése

Mindegyik kategóriában pályázhatnak:
Tanulásban akadályozottak
Értelmileg akadályozottak
Autizmus spektrumzavarral vagy Asperger-szindrómával élő gyermekek

     Egy tanuló több kategóriában is pályázhat!!
 

Pályázatunk témája: A világ és én

 

A pályázat beküldési határideje: 2017. március 1.

A pályázat végeredményét e honlapon publikáljuk, 2017. március 31-ig.

Az Okleveleket , díjakat legkésőbb 2017. április 30-ig eljuttatjuk a díjazottaknak.

A végeredmény ellen fellebbezni nem lehet, jogi út kizárva.

A díjazottakat emailben is értesítjük!

 

A pályázat meghirdetője:

GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY / Országos Mécs László Irodalmi Társaság / Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia / Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola

Levelezési cím:                      9322 Rábatamási, Szent István u.47.

Telefon:                                   0620 4409478 ( munkaidőben)

Pályázati kategóriák:

1. SZÍNEZÉS

2. RAJZPÁLYÁZAT

3. ALKOTÁSPÁLYÁZAT

3.1. KÉP/MÁS

4. IRODALMI PÁLYÁZAT

4.1. Vers és prózaírás

4.2. Szépírás pályázat (1-6. évfolyamnak)

 

A Színezés pályázatra kizárólag a teljes pályázati lapot kiszínező és jpg-ben elküldött pályázatokat vesszük figyelembe.

Intézményeként maximum 5 színezés küldhető be emailben. (email: mecslaszlotarsasag@gmail.com )

Pályázhatnak: 1-5.osztályosok

Minden beérkezett színezés népszerű Facebook-oldalunkon látható lesz!

A színezőlap letölthető a Letölthető dokumentumok menüben .

Díjazás: 1.-2.-3.-4. helyezett

 

A Rajzpályázatra A4 vagy A3 méretű alkotásokat várunk.

Téma: A világ és én

Technika: bármely

Pályázhatnak: 1-2., 3-5.osztályosok

A rajzok bal vagy jobb alsó sarkában kell feltüntetni - nyomtatottan!- az alábbi adatokat:

a készítő neve + iskola neve, címe + felkészítő pedagógus neve

A rajzokat postán kérjük elküldeni címünkre:

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rátz Ottó

mesterpedagógus tanár,igazgató

9322 Rábatamási, Szent István u.47.

Intézményenként maximum 4 alkotás küldhető be!

A borítékra a feladó neve alatt írják rá: Rajzpályázat

A rajzokból Díjkiosztással együtt kiállítást szervezünk egy későbbi időpontban. Erről értesítést emailben küldünk.

A rajzokat nem áll módunkban visszapostázni!

Díjazás :

1-2.osztályosok: 1., 2., 3. helyezett

3-5. osztályosok : 1., 2., 3. helyezett

 

Alkotáspályázat:

A tavalyihoz képest új kategória.

Pályázhatnak 1-8.osztályos tanulók ( 3 fős csoportok. A csoportok tagjai különböző évfolyamúak is lehetnek)

A pályázat tárgya: népmeseillusztráció 3D-ben

Iskolánként 2 csoport nevezhet, csoportonként maximum 3 alkotással.

Az elkészült alkotásokról 1 db jpg-ben mentett fotót kérünk elküldeni emailben + a kitöltött Jelentkezési lapot.

A Jelentkezési Lap letölthető a Letölthető dokumentumok menüben.

Az email tárgyához az SNI Alkotáspályázatot írják.

A legjobbnak tartott művekből kiállítást szervezünk. A kiállítás időpontja, helyszíne később kerül megállapításra.

A kiállításra felkért alkotások szállításának költsége a pályázó intézményt terheli.

A kiíró nem vállal felelősséget a szállítás során megrongálódott , eltűnt alkotásokért.

A kiíró a kiállítás végén NEM szállítja és NEM postázza vissza az alkotásokat.

Díjazás:

1.,2., 3.helyezett (csoport)

 

KÉP/MÁS

A tavalyihoz képest szintén új kategória.

Jelentkezhetnek: 1.osztályos diákok

A megoldólap / letölthető a Letölthető dokumentumok menüben/ bal oszlopában lévő ábrát, ábrákat kell átmásolni a jobb oszlop négyzeteibe.

A kész megoldólapot kell beküldeni postai úton. Iskolánként maximum 3 megoldólapot fogadunk!

Postázási cím:

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rátz Ottó

mesterpedagógus tanár,igazgató

9322 Rábatamási, Szent István u.47.

 

Díjazás : 1., 2., 3. helyezett

 

IRODALMI PÁLYÁZAT

A Vers-és prózaírás kategóriában pályázhatnak 4-8. osztályosok.

Téma: A világ és én

A pályaműveket kizárólag word dokumentumban kérjük beküldeni ( Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret) emailben.

A beérkezett pályaműveket megjelentetjük honlapunkon .

Díjazás :

Vers kategória:

1., 2., 3. helyezett

Próza kategória:

1., 2., 3., 4. helyezett

 

A Szépírás pályázatra az alábbi művek kézírással történt másolatait várjuk, postán elküldve címünkre:

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA

Rátz Ottó

mesterpedagógus tanár,igazgató

9322 Rábatamási, Szent István u.47.

 

Másolni ceruzával (1-4. évfolyam) , tollal (5-6.évfolyam) , vonalas vagy sima lapra ( írólapra) lehet.

A lapon szerepeljen :

Pályázó neve, osztálya, iskolája neve, címe, felkészítő nevelő neve

Díjazás kategóriánként : 1., 2., 3. helyezett

 

Feladatok:

1-2. osztályosok

másolandó mű:

Juhász Magda:

Édesanyám

Édesanyám, édesanyám,
olyan sokszor elmondanám.
El is mondom, meg nem unom,
reggel, este mindig fújom.

Édesanyám, édesanyám,
nincs is ennél szebb szó talán,
nincs is ennél szebben hangzó,
szívünk húrján játszadozó.

(részlet)

3-4.osztályosok

Másolandó mű:

Kányádi Sándor

Fakó lovon léptet

Fakó lovon léptet,

dönnyög, dudorászgat.

Számba veszi minden

kincsét a határnak.

 

Megnézi a krumplit,

a tengeri táblát :

messziről meglátszik,

ha jól megkapálták.

 

Aztán gyalogosan

a kertekhez kószál:

leng utána egy-egy

ezüstfehér hajszál. 

(részlet)

 

5-6.osztályosok

Másolandó mű:

Petőfi Sándor

Füstbement terv

Egész uton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

 

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

 

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

 

S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.

 

A kész szépíráspályázatokat postai úton kérjük beküldeni!

 

Amennyiben kérdése, javaslata van pályázatunkkal kapcsolatban, írjon emailt :

mecslaszlotarsasag@gmail.com

Facebook-oldalunkon érkezett üzenetekre NEM válaszolunk.

 

 

 

 

 


Pályázati felhívásunk letölthető word formátumban:

2.Sajátosan nagyszerű pályázat felhívása.doc


Elérhetőség

2.Sajátosan nagyszerű pályázat

06204409478


Hírlevél

Hírlevélre való feliratkozás


Támogatná a Gyermekjóléti Alapítványt?

Email: omlit@hotmail.hu

Tel.: 0620/ 4409478